» Letöltés | Download: https://apple.co/3ohY6fi
» Stream: https://hungaroton.lnk.to/dWc92HWg

Sorrend | Tracklist:

01 Al Semblan Del Rei Thyes
02 Chant E Deport
03 Fortz Chausa Es Que Tot Lo Major Dan
04 Gen Fora, Contra L’afan
05 Ja Mais, Nuill Temps
06 Lo Gens Cors Honratz
07 Lo Rossignolet Salvatge
08 Mon Cor E Mi E Mas Bonas Chanssons
09 No M’alegra Chans Ni Critz
10 Coras Qe’m Des Benananssa
11 Si Anc Nuills Hom, Per Aver Fin Coratge
12 Si Tot M’ai Tarzat Mon Chan
13 S’om Pogues Partir Son Voler
14 Tant Ai Sofert Longamen Greu Afan

Lemez címe: Gaucelm Faidit Énekek – Trubadúr zene a 12-13. századból
Előadó: Kecskés Együttes, Kobzos Kiss Tamás, Csányi Tamás, Gerard Le Vot, Miquéu Montanaro
A Kecskés együttes tagjai zeneművészeti egyetemet végzett muzsikusok, akik történelmi hangszereket szólaltatnak meg 1977 óta. Művészeti vezető: L. Kecskés András

L.Kecskés András – tambura, ud, csörgődob, középkori ír hárfa, ujjcintányér
Szabó István – csöngő, zurna, koboz, furulya, csörgődob, pszaltérium
Tóth István – furulya, dob, koboz
Várhelyi Lilla – líra, rebek, basszusrebek
Csányi Tamás – ének (bariton, alt), provánszi dob, csörgődob, köcsögdob, csengők, tekerőlant
Kobzos Kiss Tamás – ének (tenor), tekerőlant, kereplő, saz, koboz, líra
Gérard Le Vot – ének (tenor), szöveg
Miquéu Montanaro – galoubet, basszus galoubet, doromb, provánszi dob

Szerkesztette és a dallamokat eredeti középkori kéziratokból rekonstruálta: Falvy Zoltán
Borítótervező: Szüts Miklós
A hangfelvétel a rákosszentmihályi-sashalmi református templomban készült.
Hangfelvétel: Simon Jenő
Hangmérnök: Horváth János

℗ 1986 HUNGAROTON RECORDS LTD.
Minden jog fenntartva! All rights reserved!

Leírás:

 
A trubadúrok zenéjének fontos szerepe volt a középkori életben. Az udvari költészetet
szolgálta elsősorban, szabad funkció nélkül. Ugyanabban az időben élte virágkorát, mint a
Gregorián ének, de a szöveg világi volt, nem pedig szakrális. Sok jellegzetesség tartozik a
trubadúrok zenéjéhez, mind Gregorián énekek, mind népzenék. Nem mindet a cappella
énekelték, vannak bizonyítékok hangszeres kíséretre is. A központ Franciaországban volt, de
a trubadúrok aktívak voltak Spanyolországban és Észak-Olaszországban, és néhány esetben
más európai országokban, beleértve Magyarországot is.
A francia nyelvterületen belül az északi régiók „langue d’oil”-ja találkozott a trouvere
költészettel és a zenével, ami kísérte azt. (Zenei szempontból ez határozott ritmust vonz maga
után, és egy szorosabb illeszkedést a szöveg belső ritmusához). Délen, a „langue d’oc”-ot
beszélték, az Okszitán kultúra név is az „langue d’oc”;-ból származik. A „langue d’oc”; volt a trubadúr
költészet, ennélfogva a zene nyelve is. (Zeneileg ez kevésbé volt formális, és a dallam nem
követte a szöveg ritmusát olyan szorosan). A két nagy dialektus elválasztotta egy vonal, ami
keletről nyugatra haladt, keresztül Poitou tartományán. Ennek a vonalnak a déli részén,
trubadúr költészet és trubadúr zene állt az udvari költészet magas és kitűnő kultúrájáért, szerte
Franciaországban, a középpontban Provence-szal. Az udvari költészet nem volt lovagokra és
hercegekre szabva. Mások kultiválták – beleértve a városok polgárait, papjait és szerzeteseit,
sőt még a püspököket is. Volt néhány női trubadúr is. Trubadúr költészetnek szigorú szabályai
és szabott formái voltak, de a dallamok, amiket mentek a versek alatt, kevésbé voltak
korlátozottak formában. Ez a zene közelebb állt a mindennapi gyakorlathoz, a Középkor zenei
köznyelvéhez, mint a versek. Az utóbbit magas kultúrának tekintették, és a kifejezés és a
képek gazdag formái gyakran szándékosan érthetetlenné teszi a jelentésüket, amit magukban
foglalnak. Sem a versek, sem a kísérő zene nem ragaszkodott a papírhoz, maguk a trubadúrok
által. Csak később, a trubadúr költészet hanyatlása közben jegyezték le őket, a XIII. század
második felétől kezdve, írástudók által még mindig családiasak velük a szóbeli hagyománytól
és napi gyakorlattól. Az utolsó trubadúrok, akik összeállították az első trubadúr kéziratokat
még a késő XIII. században is éltek. Az írott formája ezeknek a kéziratoknak, mind szöveg és
a dallam jelölései megegyeznek a talált liturgikus kéziratokkal.
A tény, hogy a trubadúr versek és dallamok, amik túléltek 150 évet, csak azután kerültek
leírásra, miután a sok idő a tudósokat arra ösztönözte, hogy megkérdezzék eredetüket. Már az
idő, ami eltelt aközött a periódus közt, amikor naponta adtak elő trubadúr énekeket és aközött,
hogy ezeket felvették, pusztán 80-100 év. Habár az írástudók tán kegyelettel őriztek néhány
szerkesztett dallamot, a tradíció még mindig nagy élő volt és nem volt semmi szignifikáns
változás a társadalom felépítésében.
A források a trubadúr énekeket osztályba sorolták a XX. században A. Pillet és H. Carstens
(1933) által. A bibliográfiájukban megjelölnek egy identifikációs számot minden trubadúrhoz
és minden vershez, és megjelölték a verseket, hogy melyiknek a dallama maradt fenn. A
számaik két részben maradtak fenn, az első jelzi a trubadúrt a második pedig a verset.
Gaucelm Faidit hordja a 167-es számot, és az első dal teljes száma ezen a felvételen 167.4-
esnek olvasható (Al semblan). Mindig meg kell adnunk az identifikációs számot, amikor
dallamokról beszélünk.

Gaucelm Faidit

Kevés információ maradt fenn az életéről. Amit tudunk azt a tömör kortárstól Vidatól
származik és a versekből magukból, ami gyakran magában foglal ajánlóleveleket, amik
gyakorlati eseményekhez köthető. Ő a XII. század közepén született, Uzerchében, a
Corrézben, 60 kilométerre Toulousetól. Eleinte a szülőhelye környékén volt aktív és
Agenben, és az első verseit Marie De Turenne-nek, V. Eble feleségének címezte. Közel állt
Oroszlánszívű Richárdhoz, amikor az utóbbi Aquitaine Dukeja volt. Richard halála után
1199-ben, Faidit írt egy panaszos dalt (plah). Aztán, feltételezhetően már volt
Magyarországon, ahonnan ő elment, mint Peire Vidal, az Aragon Konstancia kíséretének a
tagja. A Magyar Királyság bíróságán maradt 5-6 évig a XII. század végig, talán még a XIII.
század elején is. A versben, ami ránk maradt zene nélkül (Anc nom parti de solatz . . . 167.6),
utalt az ő Magyarországon maradására: „Et ai estat en Ongri ez en Fransa . . .” (Voltam
Magyarországon és Franciaországban). Faidit portréi megjelennek párszor a kéziratokban a
XIII. és a XIV. században, gyakran egy nő társaságában, aki talán házas. A XIII. század elején
ő és felesége Raimon d’Agout (the signeur of Apt and Saul) bíróságán éltek, aztán I.
Bonifácén Montferratban. 1220 körül halt meg.
Faidit népszerű és sikeres trubadúr volt. 44 az ő dallamai és változatai közül túlélt 33
változatban és változatos kéziratokban. A fennmaradt dallamok és azok változatainak
tekintetében, őt az ötödik helyre rangsoroljuk a trubadúrok közül. Minden 300-350 túlélt
trubadúr dallamból, 17 maradt ránk 3 változatban, és ebből 6 Faidit nevéhez köthető. Mélyen
hatással kellett lennie a kortársaira, hisz további hatot felhasználtak alkalmakkor az ő dallamai
közül. Ő soha sem kölcsönözte mások dallamait a verseihez. Hangzási stílusában a
Mediterrán melizmatikus zenéjéhez kapcsolódik, és bemutatja az individuális, belsőtalálmány
elegyét, fordulatokkal a középkori zenei köznyelvből. 20 az ő 44 melódiájából leszálló
melodikus sorral kezdődik. Sok modern skálát használt és csak néhány fő (zenei) kulcsot; 5
melódiában felhasználta 2 vagy 3 modális skálának a leiratát, így lebegve két kulcs között
(ami tipikus mediterrán habitus). Az ő versei egy harmonikus egységet formálnak az ő díszes,
magasan szépített melódiákkal, még akkor is, ha a melodikus sor a sor végén gyakran nem
tudja ütköztetni időmértékes struktúrával. A kontraszt az időmértékes és zenei konstrukció
könnyen áthidalható volt a hangszeres kísérettel, valamiért könnyebb bizonyítékot találni a
hangszerek ábrázolásában a középkori festményekben és szobrászatban, sokkal inkább, mint a
trubadúrok saját kézirataiban.

Ez a felvétel az első, amely bemutatja az összes dallamot a Gaucelm Faidit 14 versében (bár
nem volt lehetséges bemutatni az összes változatot). A szövegek kiválasztása Szabics Imre
munkája, aki a Szegedi Egyetem vezető oktatója volt. Nem lehetett beépíteni az összes
sztringot, de a bemutatottak mindig bemutatják a versfő gondolatát. A zenei előadás

szempontjából, elsősorban a hangszerrel együtt énekelt vers élvezett prioritást, és így a vers
szerkezete hangsúlyozódik, nem pedig a dallama. Az előzményekben, a posztvallásokban és
az együttesekben, az egyrészes dallamot néha egynél több eszközön mutatják be, míg a
ritmusműszerek a versek ihlette ritmust nyújtják. Ilyen módon az előadás célja a 20.
században elérhető magas színvonalú megközelítés, habár a középkorban nem kapott elég
figyelmet ez az aspektus. A felhasznált hangszerek mind a középkori alaptípusokra
vezethetők vissza, annak ellenére, hogy manapság kizárólag népi hangszerként ismerték őket.

A dalok megjelölésére alkalmazott módszer a következő: A, sorozatszám a lemezen. B, cím,
ahol lehetséges, az eredeti kézirat kiadásában. C, a Pillet-Carpens behúzási száma. A
dallamokat az Occitania kéziratokból választották ki. Csak egy vagy két kivételes esetben
használják a Lorraine -ból származó kéziratokat. Az alábbiakban az alkalmazott kéziratok: R
Provencal kézirat körülbelül 1300 (Párizs, Bibi.Nat. Fr.22.543); G Provencal kézirat Észak –
Olaszországból, körülbelül 1300 (Milánó, Bibl. Ambrosiana R 71 supra); X a 13. század
közepén a Lorraine-ból származó kézirat (Párizs, Bibl. Nat. Fr.20.050, Chansonnier de Saint-
Germain des Prés).

A/1 Al Semblan del Rei Thyes (tabletta-autó. 167.4). A dal túlélt a Provencal R. kéziratban,
ez az egyetlen forrás. Nincs előzménye, és később soha nem használták fel. A rímek nem
egyeznek meg a dallamos vonalak kadenciáival. Ez a magas hangzású dallam hajlamos lesz
leereszkedni. A belső vonal némelyikének kupolásszerkezete van. A vers vonalai tizennégy
szótagszámmal rendelkeznek, és egy zenei Half Line OS Seven Syyllables -rel zárulnak.

A/2 Chant E deport (tabletta-autó. 167.15). A dallam három változatban maradt fenn, és a
felvétel a X. kéziratból származik, a Lorraine -ból. Ezt a széles körben megfogalmazott
dallamot Dorian módban jegyezték le. Három zenei szakaszra osztható, a szöveges soronként
tíz szótagszámmal. Az első sorok csökkenő dallammal rendelkeznek, az alapvető jegyzetek
szerint, és erősen pentaton árnyalatúak. A jegyzetek és a melizmatikus változások a táncra
emlékeztetnek.

A/3 Fortz chausa es que tot lo major dan (Pill.-Car. 167.22). This is the famous lament (planh)
which Faidit wrote on the death in 1199 of Richard the Lion-heart. Mivel Faiditnek ebben az
időben Magyarországon kellett lennie, a tudósok úgy vélik, hogy a siramot a Magyar
Királyság bíróságán írták. Ez a felvétel bemutatja a G. kéziratban található példányt. Itt a
szöveg és a dal határozottan összekapcsolódik, és a dallam csúcspontja egybeesik a
csúcspontjával: Richard, Anglia királya meghalt. – – A dallamos csúcsot dallamos fordulatok
követik, amelyek ma ismertek a népi dirgusokban: melizmatikus szakaszok, amelyek egyfajta
Glissando -ban lefelé csúsznak a jegyzetek után. A dallamos vonal eltolódik a doriánus és az
eolikus módok között, bizonyos fokú tonális bizonytalanságot kölcsönözve. Az instrumentális
kíséret erős ritmusa (a temetési március nehéz utánzata) az eredeti kéziratokban nincs
megjelölve. Ez egy egyedi, de emlékezetes és egyéni modern értelmezés.

A/4 Gen fora, contra l’afan (Pill.-Car. 167.27). A darab, amely szépségének köszönhetően
kiemelkedik a Faidit dallamai között, a G. kéziratban Sruvated. Dorian módban írta, és
pentaton jellegű, a melizmatikus szakaszokon kívül. A Melisma mellett – a negyedik és ötödik
szakaszban – döntött időközönként, mindkét irányban, lefelé és felfelé-a dallamos vonalakkal.
Az első két sorban mindegyik tizenöt szótaggal rendelkezik, és az azt követő sorok tíz
szótagból állnak, 3+3+4 belső megosztásukkal, a középkori latin versek ismerős formájához
hasonlítanak (szekvencia, rímelt próza).

A/5 Ja mais, nuill temps (Pill.-Car. 167.30). A darab három változatban ismert, amelyekből ez
a felvétel a Provencal Melody -t használta a G. kéziratban. Ez az első szótag -dallam,
csökkenő kezdő és gyakori nagy hangközönként. A dallamos struktúrában ez egy LAI
részlete, vagyis részben vonal-ismétlődő. Az öt soros dallam G-ben a legközelebb áll a tíz
soros vers formájához. A dal két későbbi contrafacta is ismert. A dallam melizmatikus
bezárása csak az utolsó ebből a tantervben jellemző. Dorian Melody.

A/6 Lo gens cors honratz (Pill.-Car. 167.32.). A következő strófák tizenhat vonal hosszú, de a
hosszú, rövid bélelt strófákkal ellentétben a dallam fő kifejezésekből áll, amelyek a pereseal
vonalakat átfogóak. Általában, de nem mindig, a dallam tartománya a vers négy rövid vonalát
öleli fel. A szöveg és a dallam különbözik, és lehetséges, hogy a copyist kölcsönvette Faidit
versét. A darab egyik kontrafaktuma ismert, Peire Cardenal munkái között, aki Faidit junior
volt. A mixolydian dallam magában foglalja mind a csökkenő, mind a kupola építési modorát.
A forrás a Provencal R. kézirat.

B/1 Lo rossignolet salvatge (Pill.-Car. 167.34). A The Nightingale e dalához a Provencal
kéziratban szereplő verziót választották ehhez a lemezhez. Nincs dallamos rokona, és nincs
ismert elősegítő, és ezt követően soha nem alkalmazták egy másik versre, így feltehetően a
Faidit dallamja \ a sajátja, bár szerkezete különbözik a versétől. A dallam általában csökkenő,
és a gyakori melismata rugalmasságot kölcsönöz a dallam éteresen szép mondatainak.

B/2 Mon cor e mis e mas bonas chanssos (Pill.-Car. 167.36). Ez a verzió a Lorraine X
kéziratból származik. A szöveg minden sora általában megfelel a zenei ötletnek. A plagális
mixolydian nagy zenei tartományát gyakran tonális bizonytalanságok alkotják, és nem lehet
megmondani, hogy ezek az írástudóból származnak-e, aki másolta, vagy azok a dallam valódi
szingularitásai. A dallam különféle részleges megoldásai egy szerkezeten alapulnak.

B/3 No m’ alegra chans ni critz (Pill.-Car. 167.36). Ez a felvétel a dallamot választja az R
Provencal kéziratból. A dallam tantervek és melizmatikus szakaszai a finom canzone-hoz jól
illeszkednek a szöveghez. A dallam, amely plagális mixolydian, egy oktáv tartományában

marad. A zene két másik kéziratban is megjelenik, ahol hosszának és tonalitásának jelentős
különbsége van. Az összes változat közül az ezen a felvételen fejezi ki a legszorosabban
szöveg szünetét és tartalmát.

B/4 Coras qe’m des benananssa (Pill.-Car. 167.17). A darab túlélt az észak -olaszországi
Provencal kéziratban. Az első két sor csökkenő dallamos nyílásokkal rendelkezik, folytatva a
dallamot a középső nyilvántartásban. A vers és a zene elárulja a laza szerkezeti kapcsolatot.
Számos hármas megfogalmazás kölcsönöz animációt, ami általában egy szótag -dallam.

B/5 Si anc nuills hom, per aver fin coratge (Pill.-Car. 167.52). A felvétel a Lorraine X.
kéziratában található dallamból származik. A dallam három túlélő változatából ez a
legközelebbi a szöveg szerkezetéhez, amely öt hosszú vonalból (tizenegy szótagból) áll, majd
négy rövidebb (hét szótagból). E két szakasznak megfelelően a dallam kilenc egységből áll,
két kupolás dallamos szakaszban. Lehet, hogy ez a dorian dallam Faidité volt, mivel más
trubadúrok munkája között nem találtak előzményeket, és ennek nem készült.

B/6 Si tot m’ai tarzat mon chan (Pill.-Car. 167.53). A darab jellemzői itt, az R. Kéziratban
található formában. A csökkenő dallamos nyílás a második sorban megismétlődik. Itt, mint a
következő szakaszokban, a syllabic dallamot az ötödik és a harmadik hármas érdekes lépései
színezik. A Faidit dallam mögött érzékeli a keleti liturgikus szekvencia jelenlétét Paschali
Laudes, a középkori zenei nyelv népszerű darabja. A dorian dallam félidővel ér véget.

B/7 S’om pogues partir son voler (Pill.-Car. 167.59). A bemutatott dallam változata az észak –
olaszországi Provencal kéziratot képezi. A melódia és a vers szoros kapcsolatot mutatnak, bár
a zenei vonal vége nem pontosan követi a vers rímeit. A tantervek és a melizmatikus
szakaszok arányukban kiegészítik egymást. Ez a dorian dallam számos tonális
bizonytalanságot tartalmaz. A darab hét contrafacta ismert a késői trubadúr időszakból.

B/8 Tant ai sofert longamen greu afan (Pill.-Car. 167.59). A bemutatott dallam változata az
észak -olaszországi Provencal kéziratból származik. Ez a hosszú vers kilenc vonalú strófákból
áll, amelyek tíz szótaggal számolnak, míg a dallam öt fő részre esik. Az első két vonal a
Chacarcterben csökken. A tanterv -karaktert a melizmatikus szakaszok meg nem szakítják, és
így a szöveg egyértelműen bizonyítékként van. A negyedik sorban a kibővített negyedik soros
intervallum másolási hiba lehet, de ugyanolyan jó lehet a dallam szerves része, amely tükrözi
a bizonytalanságot

Falvy Zoltán